Lepotica s strogimi rjavimi očmi,
kot Parmigianinova Anthea.
Z ramen ji zdrsne podlasica,
Pusti, da zbeži. Anthein glas je trd.
Kar smelo naj vprašam, ima čas zame.
»Kako ste preživeli konec tedna, gospa?«
– Avto sva parkirala v trebuhu
velikanskega trajekta. Potem pa smer Ischia.
Že v pristanišču je začelo deževati,
lilo je kot iz škafa,
blagoslov celega dne. Pod
streho sva bila kot
agenta sorodnih poklicev;
potem kot razočarana mladoporočenca.
Če je zaliv čisto okrogel,
sumimo: prej je bil krater,
kot ta: ugasli krater bolj vročega planeta;
iz njegovega izločka, andezita
so zgradili pomol, tudi svetilnik na njem.
Na obali nam je fantek umazanih lic
zatulil v ušesa: »Moneta, moneta!« –
»In kakšen je princip delovanja planeta?«
– Giblje se, prepuščen elementom
ali zemeljskemu osebju elementov,
kar je skoraj isto.
Sebičnost zlate dobe gradi vilo,
viša jezove;
V povprečju se zemlja zatrese
vsakih petdeset let. No, in? ... –
»In kaj vam je bilo na otoku najbolj všeč?«
Anthea pogladi gube na obleki.
– Glasbeni gugalni konj v pristanišču!
Za najin denar ga je isti otrok
trikrat jahal,
nisva se ga mogla naveličati.
Tudi žalost brez dna mi je bila všeč,
in da se je mineralna voda imenovala »Lete«.
Moški tu niso preveč lepi, a turist z legionarskim
obrazom in orlovskim nosom je bil čeden;
Všeč mi je bila arabska družina na vogalu, ki je
pokala od zdravja in čofotala v deževnici
do gležnjev. Antracit noči. –
»Kje se počutite najbolje?«
– V Muzeju kvalitetnega življenja:
zidovi so pompejsko rdeči kot vsaka
spoštovanja vredna javna zgradba pri nas.
Moževe besede so bile
kot točen med,
ko sva prihajala ob sobotah.
On in jaz takrat:
solidarni silhueti. –
»Katera je vaša najljubša igra?«
Anthea z desnico v rokavici stiska levo rokavico.
– Igra z imenom Pekel so drugi. Z drugim imenom
Ljubezen eskalira. Ne moreš se je naveličati
in na srečo ni nikoli krvava. Všeč nama je. –
»Anthea, bi radi rodili fanta ali deklico?«
– Deklico z obrazom Madone in z veliko zadnjico.
Bila bi modrooka kot mož;
oblačila bi jo kot odraslo: naj se navadi na saten;
k njenim plavim lasem bi ji pristajal pink gornji del.
Na ulici bi nosila karirasto krilo.
Še bi imela medvedka; že bi imela prsi. –
»In kako se počutite po razvezi?«
– Muči me kopenska bolezen.
Odkar ni več prečkanj, slabše
spim. Pošto neprebrano
vržem stran. Neizrečeni problemi!
Zdravnik pravi: Manjka
pretok odprte debate. –
»In kaj se je odslej tam čez zgodilo?«
– Mislim, da je otok postal bolj prazen.
Mislim, da je za nama v vili ostala tišina,
čajnorumena svetloba v namizni svetilki je ugasnila.
Mislim, da se je na najinem mestu spet zravnala trava.
Cvetovi bougainvillea enako
cvetijo. Tako je. Vse drugo cveti. –
»In kako se pripravljate na zimo, Anthea?«
Lasje se ji razpustijo iz gostega spleta.
– Kristus bo moja obleka. -
Prevod: Gabriela Gaal
Barna, szigorú szemű szépség,
Mint Parmigianino Antheája.
Menyét siklik le a válláról,
Futni engedi. Anthea hangja kemény.
Kérdezzek bátran, van ideje rám.
„Hogy telt a hétvégéjük, asszonyom?”
– Leparkoltuk az óriáskomp
Gyomrában az autót. Aztán irány Ischia.
Már a kikötőben rákezdte az eső,
Amolyan dézsából zúdított,
Egész napos áldás. A fedélközben
Olyanok voltunk, mint két
Párhuzamos pályán haladó ügynök;
Később, mint a csalódott nászutasok.
Ha eszményien kerek egy tengeröböl,
Gyanakszunk: azelőtt kráter volt,
Mint ez: egy melegebb bolygó kialudt krátere;
Váladékából, az andezitből
Rakták a mólót, abból van a világítótorony is.
A parton szurtos képű fiúcska
Visította fülünkbe: „Moneta, moneta!” –
„És mi a bolygó működési elve?”
– Halad, kiszolgáltatva az elemeknek,
Vagy az elemek földi személyzetének,
Ami majdnem ugyanaz.
Aranykori önzés építi a villát,
Magasítja a gátakat;
Átlag ötvenévenként
Hullámzik a föld. Na és?... –
„És mi tetszett a legjobban a szigeten?”
Anthea végigsimítja ruhája redőit.
– A zenélő hintaló a kikötőben!
A pénzünkért háromszor ülte meg
Ugyanaz a gyermek,
Akivel nem lehetett betelni.
A feneketlen szomorúság is tetszett,
S hogy „Lete” volt az ásványvíz neve.
A férfiak arrafelé nem túl szépek, de csinos volt
Egy légionárius-arcú turista, sasorral;
Tetszett a bokáig esővízben dagonyázó,
Egészségtől kicsattanó arab család
A sarokban. Az éjjel antracitja. –
„Ön hol érzi a legjobban magát?”
– Én a Minőségi Élet Múzeumában:
Pompeji vörös a fala, mint mifelénk
Minden tisztes középületnek.
A férjem beszéde olyan volt,
Mint a csorgatott méz,
Amikor szombatonként elmentünk oda.
Ilyenkor ő meg én:
Két szolidáris sziluett. –
„Önnek melyik a kedvenc játéka?”
Anthea kesztyűs jobbkezével
Szorongatja a bal kesztyűjét.
– Nekem A Pokol A Másik Ember
Elnevezésű játék. Másik nevén az Eszkalálódó
Szerelem. Nem lehet megunni,
És szerencsére, sohasem véres. Jó nekünk. –
„Ön fiút vagy lányt szeretne szülni, Anthea?”
– Madonna-arcú, nagyfenekű kislányt.
Kékszemű volna, mint a férjem;
Kis felnőttnek öltöztetnénk: szokja a szatént;
Jól állna a pink felső a szőke hajához.
Kockás szoknyában járatnánk az utcán.
Még lenne mackója; már volna melle. –
„És hogyan érzi magát a válás óta?”
– Szárazföldi betegség kínoz.
Mióta nincs több átkelés,
Rosszabbul alszom. Olvasatlanul
Dobom ki a postát. A kibeszéletlen
Problémák! Azt mondja az orvos:
A nyílt vita áramlása hiányzik. –
„És mi történt azóta odaát?”
– Gondolom, üresebb lett a sziget.
Gondolom, a villában csönd van utánunk,
Az asztalilámpa teasárgája kialudt.
Gondolom, újra egyenes lett a helyünkön a fű.
Ugyanúgy virulnak a bougainvillea
Tölcsérei. Ez van. Virul minden egyéb.
„És hogyan készül a télre, Anthea?”
Haja kibomlik a sűrű fonatból.
– Krisztust, mint ruhát, magamra öltöm. –