A kakaómat a tengerbe csöpögtettem,
és figyeltem, ahogy feloldódik az édes barna pötty
az Adria átlátszó, sós nyugalmában
és egy pillanat alatt végleg eltűnik.
Ma vagyok napra annyi idős,
mondta anyám, mikor befejeztük a reggelit,
mint halála napján az anyám volt.
Fejest ugrottam egy szikláról a vízbe.
Tavaly napra pontosan tudtam én is,
mert hetekkel korábban kiszámoltam,
mikor lettem napra annyi idős,
mint az apám volt, amikor megszülettem.
Unalmas hétköznap volt, szerda,
reggel az ágyban kortyolgattuk a kávét,
szúrt a borostád, ahogy megcsókoltalak,
mint bennem a tudat, hogy nem lesz,
ki a homokórát újból megfordítsa.
Kakav sem kapnil v morje
in opazoval, kako se sladka rjava pika raztaplja
v prosojnem, slanem miru Jadrana
in čez trenutek dokončno izgine.
Danes sem star toliko dni,
je rekla mama, ko sva pozajtrkovala,
kot je bil oče na dan svoje smrti.
S skale sem na glavo skočil v vodo.
Lani sem do dneva točno vedel tudi jaz,
ker sem tedne prej izračunal,
kdaj sem bil star toliko dni,
kot je bil oče, ko sem se rodil.
Bil je dolgočasen dan, sreda,
zjutraj sva v postelji srebala kavo,
brada me je pikala, ko sem te poljubil,
kot zavest v meni, da ne bo nikogar,
ki bi znova obrnil peščeno uro.
Prevedla Gabriella Gaál